A fonál és ami mögötte van

A fonál és ami mögötte van

A blogom megszületése után néhány héttel kimentem a facebookra, hogy tapogatózzak, hogy felfedezzem az újat, hogy inspirációt gyűjtsek, hogy legyen témám amiről majd írhatok. Akkor láttam meg Mónika fonálból készült alkotásait, amelyek eleganciájukkal, színeikkel, finomságuk és stílusosságukkal már akkor kilógtak sok facebookon láttak munkái közül. 
Már akkor elhatároztam, hogy Ildit mindenképpen megkeresem. 
Ha nem így tettem volna, akkor a megismerés utáni vágy mint egy gombolyag tekeredett volna körbe-körbe, így viszont lebontjuk a fonalat, azaz Mónika bemutatja fonálból készült alkotásait és azt a zsigerből jövő szenvedélyt, ami mögöttük van. 

Miért pont a fonál? 

Mióta az eszemet tudom, fonalak vesznek körül. Édesanyám imád kötni, az ő munkája nagy hatással van rám. Ő elsősorban fejfedőket köt, mondhatni sapkaművész, munkáit karácsony környékén a facebookonlehet majd látni, de megtalálható a fonaldesin.hu oldalon is. 

Mióta kísérletezgetsz vele?

Mindig is vonzott a fonál, mint anyag, de nem mint a kötés alapanyaga, hanem mint vonal és textúra. Három éve kísérletezek vele, szeretem úgy használni, ahogyan általában nem szokás. Tekerem, csavarom, formázom, és élvezem, ahogyan a vonalakból összeáll valami egészen más, egy sík vagy térbeli forma, amit aztán tovább alakítok. Sokszor érzem azt, hogy...


 úgy használom a fonalat, mint ahogyan a szobrászok szokták a fát, a márványt, vagy bármilyen alapanyagukat. Valahogy kihozzák belőle azt, ami elrejtve eleve benne volt.

Hogy jellemeznéd az ékszereidet?

Többféle stílusban alkotok, a fonál mellett gyöngyökből is készítek nagyon dús ékszereket, amelyek akár az impresszionisták képei, egy-egy hangulatot idéznek fel.

A kifejezetten fonálból készült munkáimat ékszerszobroknak nevezném. Eleinte az organikus formák vonzottak, és az a kettősség, hogy ékszereim egyszerre organikusak és minimalisták. Izgalmas volt ráérezni arra megismételhetetlen pillanatra, amikor a forma összeáll, amikor sem hozzáadni, sem elvenni nem kell már.

Organikus fonálékszereim a szó szoros értelmében reprodukálhatatlanok, kétszer ugyanúgy tekerni és csavarni az anyagot nem tudom. Nagyjából hasonló ékszer készülhet, de ugyanolyan nem.

Aztán el kezdett zavarni ez a megismételhetetlenség, meg eszembe jutott, hogy érdekes lehet kész felületeket betekerni. Kísérletezni kezdtem anyagokkal, formákkal, végül a plexi bizonyult a megfelelő alapanyagnak. A kivágott formákat a testre alakítom, hogy szépen kifeküdjenek, és ezeket borítom be fonállal. Itt kezdődik a játék a színekkel és textúrákkal, és nagyon izgalmas, amikor a fonál-vonalakból összeáll a színes felület. Nekem ez olyan, mint amikor elkészül egy kép.

Az ékszereim egyszerre vonzzák a szemet, és a kezeket, hívnak, hogy tapintsd meg őket. Sokan ezért mondják azt, hogy érzékiek, amivel én is egyetértek.

Melyik a legutolsó munkád? Hogy jellemeznéd?

A legutolsó kollekcióm az imént említett módszerrel készített geometrikus fonálékszerek kollekció, más néven a Fény játékszerei. Azért adtam neki ezt a nevet, mert az egymás mellé kerülő fonalak másként tükrözik a fényt, és ez az izgalmas fényjáték minden ékszernél megfigyelhető. Ahogy mozdulsz, folyton más-más arcát mutatja az ékszer is.

  A hatás egyszerre futurisztikus és mégis ősi, hiszen a bemutatott ékszerek akár az egyiptomi istennők ékszereit is eszünkbe juttathatják.

A fotózás második felében más stílusban is lefotóztuk a Fény játékszereit, hogy több hónapra előre meglegyen a képanyag. Ezeket a zsánerképeket két-három havonta közzéteszem majd.